
A testület mai, első ülésén Borbély Lénárd elnök ismertette röviden a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) jelentését. A bizottság egyetlen ellenzéki tagja, a jobbikos Tokody Marcell a Hír TV-nek azt mondta: a lehető legtöbb embert megpróbálják meghallgatni, de azt még nem tudni, hogy mikor lesz a testület következő ülése.
„Egyelőre a politikusok mellett szerepelnek a meghallgatotti körben a volt BKV-vezérigazgatók, Aba Botondtól Antal Attilán át Kocsis Istvánig. Szerepel a DBR élén korábban álló Gulyás László, Balogh Árpád, Lados Gusztáv. Ők az első számú meghívottak. […] És nyilván folytatódik majd a sor, de így is nagyon széles személyi kör állt össze” – fogalmazott a fővárosi képviselő.














