
A politikus kifejezetten örül annak, hogy egy fiatalokból álló és sikeres mozgalom jelent meg az ellenzéki oldalon, amely ráadásul sok tekintetben hasonló elveket vall az Együtt-tel. Szigetvári szerint azonban fontos lesz az, hogy meg tudjanak egyezni velük arról, 2018-ban az egyéni választókerületekben ne indítsanak egymással szemben jelölteket.
„Én annak örülök, hogy a fiatalok belépnek a magyar politikába, és egy sikeres kezdeményezés van mögöttük. Az Együtt nem konkurenciaként tekint a Momentuma, hanem olyan pártként, amely részt vett az LMP-vel, a Párbeszéddel, az Együtt-tel a magyar politikai kultúra megújításában. E tekintetben én olyan pártként tekintek a Momentumra, amely része annak, hogy visszaadjuk a politika hitelét Magyarországon” – mondta a párt választmányi elnöke.














