
Forgalomlassításba kezdhetnek BKV dolgozók. Erről írt az Index szakszervezetei forrásokra hivatkozva. Az érdekképviseletek 3 év alatt 30 százalékos béremelést szeretnének elérni.
„Ha áprilisra nem sikerül megállapodnunk, akkor valamikor áprilisban el kell kezdeni a nyomásgyakorlást” – mondta Gulyás Attila, a Városi és Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének vezetője, aki a Hír TV-nek azt mondta: az év eleje óta tartó tárgyalások eddig semmilyen eredményre nem vezettek.
„Ma egy kollektív munkaügyi vitakezdeményezést átadtunk a másik szakszervezeti szövetséggel a vállalatvezetés részére, mert ennek jogi kötelmei vannak, innentől kezdve sokkal intenzívebben kell, hogy tárgyaljon a munkáltató, illetve ha később sztrájk lesz, akkor ez a kollektív munkaügyi vita az előfeltétele, hogy ezt be lehessen jelenteni. Én úgy veszem észre, hogy a munkáltató most inkább vár, hiszen a tulajdonosnál, a fővárosnál nem látom, hogy lenne bármilyen béremelésre forrás” – tette hozzá.
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője szerint a bérfeszültség oka, hogy amióta 2011-ben felmondták a kollektív szerződést, évente több mint 10 százalékkal csökkentették a dolgozói juttatásokat.
„Mi arra szólítjuk fel nagyon határozottan Tarlós Istvánt, hogy ne várjuk meg, amíg összeomlik a főváros közlekedése, ne a BKV dolgozóival keménykedjenek, hanem legyen szíves a sarkára állni, és legyen szíves elmenni a kormányhoz, és kérje vissza azt, amit korábban elvett tőlünk. Abból a 80 milliárd forintból csak 5 milliárd forintra van szükség ahhoz, hogy a mai bérkövetelést teljesíteni tudják, és az összes háromévnyi béremelési kötelezettség nagyjából 20 milliárd forintból kezelhető” – vélekedett a szocialista politikus.
A Jobbik szerint nem a főváros, hanem a kormány a felelős a kialakult helyzetért.
„Régen a BKV-dolgozók családtagjai is kaptak utazásra jogosító utazási igazolványt, ugye ez most már csak a dolgozóknak jár. Tehát nem igaz az, hogy nulla helyzet lenne, gyakorlatilag még rosszabb helyzetben vannak a BKV-dolgozók, mint évekkel korábban. Ezen természetesen változtatni kell. Az is tény, hogy a főváros nagyon rövid pórázon van fogva a kormány részéről. Tehát ez egy elhibázott politika. Megint csak a kormányzathoz jutunk vissza, ami a kormányzattól eredeztethető, és elsősorban ott kell változtatni” – mondta Tokodi Marcell, a párt fővárosi képviselője.
„A MÁV-nál és a Volánnál az állam erre adott fedezetet, a BKV-nál erre nincsen fedezet. Mitől is lenne? A semmiből nem tudják elővarázsolni” – mondta Tarlós István.
A főpolgármester hétfőn a Hír TV-ben a BKV-s életpályamodellben látta a megoldást.














