

Kivárnak a szocialisták, hogy beszállnak-e a Jobbik államfő-buktatási kísérletébe. A Jobbik elnöke tegnap a Hírt TV Egyenesen című műsorában jelentette be, hogy megfosztási eljárást kezdeményez az államfővel szemben, ha Áder János aláírja a plakáttörvényt. A szocialisták arra készülnek, hogy alkotmánybírósági normakontrollra küldjék a plakáttörvényt, ha Áder János aláírja, csak ezután döntenek a Jobbik javaslatáról.
„Ilyen még nem volt a rendszerváltás óta, hogy egy köztársasági elnök sorsáról az Országgyűlés döntsön, de ezt meg fogom tenni, mert egy nyílt alkotmánysértést követett el az Országgyűlés, illetve a fideszes többsége azzal, hogy egy kétharmados törvényt feles törvényként fogadtattak el” – közölte Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A párt megfosztási eljárást kezdeményez az államfővel szemben, ha Áder János aláírja a plakáttörvényt. A kezdeményezés elindításához szükség lenne az MSZP támogatására is, azonban a szocialisták egyelőre kivárnak, ők ugyanis először alkotmánybírósági normakontrollra küldenék a törvényt.
„Mi támogatni fogjuk ugye azt, hogy az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollt végezzen, természetesen a mi saját véleményünket is megpróbáljuk érvényesíteni. Kíváncsiak vagyunk, hogy a Jobbik ezt támogatja-e, minden további lépés, az ettől fog függeni” – mondta Szakács László szocialista képviselő.
A Jobbik hajlandó együttműködni a szocialistákkal a plakáttörvény alkotmánybírósági normakontrolljáért.
„Természetesen azok az észrevételek, amik számunkra elfogadhatóak, akkor azokat be fogjuk építeni a javaslatba. Ez pedig akkor fog megtörténni, ha Áder János aláírja ezt a törvényt” – jelentette ki Szűcsné Major Ildikó, a párt szóvivője.
Az LMP is jelezte, támogatják a megfosztási eljárás elindítását az államfő ellen, amennyiben Áder János aláírja a plakáttörvényt. A köztársasági elnök egyébként akkor veszíthetné el a tisztségét, ha az országgyűlési képviselők kétharmada ellene szavaz. Erre a jelenlegi parlamenti matematika alapján csekély az esély.