

Ügyészi felszólítást kapott a kormányközeli Civil Összefogás Fórum alapítványa, hogy rendezze hiányos gazdasági elszámolását.
A CÖF ugyanis nem közölte, hogy 2014-ben és 2015-ben kitől kapott támogatást, adományt, és azt sem, hogy a pénzeket tételesen mire fordította. A bírósági nyilvántartás szerint a kormányközeli civilek 2015-ben 55 millió, 2014-ben pedig összesen 260 millió forintot kaptak ismeretlen forrásból. Az elmaradásról még Juhász Péter, az Együtt elnöke értesítette a hatóságot.
„A Fővárosi Főügyészség közjogi hatáskörében élt felhívással az alapítvány felé, aminek oka az, hogy az alapítvány 2015 évről szóló beszámolója nem felel meg maradéktalanul a jogszabályi rendelkezéseknek. Az alapítványnak a törvény alapján, illetve az ügyészség felhívása alapján 60 napja van a hiánypótlásra” – közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.