NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Harrach: Önfegyelemből vett részt a szavazáson Rubovszky György

Harrach: Önfegyelemből vett részt a szavazáson Rubovszky György

Önfegyelemből vett részt a múlt héten még elbukott plakáttörvény szavazásán a szerdán elhunyt Rubovszky György – állítja a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője.

  • 2017. június 23., péntek 19:52
Vágólapra másolva!

Harrach Péter cáfolta az Együtt képviselőjét, Szabó Szabolcsot, aki szerint a kereszténydemokraták a voksolás után magára hagyták a beteg politikust, aki az utóbbi időkben oxigénmaszkot viselt.

„Nem mi hoztuk be. A képviselő úr kötelességteljesítő ember volt, és önként jött be, mint ahogy önként ajánlotta fel a részvételét a mai szavazáson is. Nem a betegségébe halt meg, hanem szívhalál okozta a halálát. Önök látták, hogy ki kísérte ki, ki nem, én viszont tudom, hogy egy munkatársunk azzal volt megbízva, hogy segítsen neki, hogyha segítségre van szüksége” – így a KDNP frakcióvezetője.