

Az érdekképviseletek azután hirdették meg a tiltakozást, hogy a cég vezetése nem volt hajlandó velük tárgyalni a béremelésről.
Az egész szektorban felszámolná az alkalmazottak kizsákmányolását a július 8-ai fővárosi tüntetéssel a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Bubenkó Csaba a Hír TV reggeli műsorában azt mondta: ugyan csak a Tesco dolgozói demonstrálnak majd, de reméli, hogy ez kezdőlökés lesz, és más munkavállalók is elkezdenek kiállni saját érdekeikért.
Az érdekképviseletek azután hirdették meg a tiltakozást, hogy a cég vezetése nem volt hajlandó velük tárgyalni a béremelésről.
„Lavinát szeretnénk elindítani. A Tesco-Global Áruházak Zrt. azért érdekes, mert Magyarország legnagyobb magántulajdonban lévő munkáltatója. Ezért érdekes, hogy a legnagyobb vállalatnál sikerül ez az összefogás, és igenis ki lehet majd mondani azoknak a vállalkozásoknak a nevét, ahol nem fizetik ki a túlórát, vagy úgy lehúzzák a csekkolón a munkaidő végét, és a dolgozók visszamennek úgy, hogy ott vannak tovább, de nem fizetik ki nekik a túlórát. Rengeteg ilyen probléma van, én azt szeretném, ha nemcsak ennél a vállalatnál, hanem sorban az ilyen láncoknál, kivétel nélkül, mindenhol kiderülne ez” – mondta a szakszervezeti vezető.