NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Nagy a káosz és szennyezés, de kibírható

Nagy a káosz és szennyezés, de kibírható

Forgalmi káosz és zaj – erre számíthatnak a belvárosban élők a hétvégi repülőgépverseny miatt. A szervezők szerint kibírható, az ellenzék szerint túlzó a versennyel járó kellemetlenség.

  • 2017. június 29., csütörtök 16:05
Vágólapra másolva!

Hétvégén ismét repülők zajától lesz hangos a belváros, ekkor rendezik ugyanis az idei Red Bull Air Race versenyt. A pilóták a Lánchíd és a Margit híd között, a Duna fölötti kijelölt pályán repülnek majd. A verseny miatt már most is jelentős forgalomkorlátozások vannak érvényben.

Nemcsak a korlátozások, hanem a zaj is zavarja a helyieket, de szervezők szerint kibírható a versennyel járó kellemetlenség.

„Természetesen egy-egy ilyen belvárosi rendezvény kapcsán vannak panaszok: akik a belvárosban laknak, azoknak korlátozza a mozgásukat, és zavarja őket. Ezek hozzánk is eljutnak, de úgy gondolom, hogy ezek olyan kiemelt rendezvények – akár a Formula 1-es bemutató május elsején –, amelyek néhány nap kényelmetlenséget elbírnak” – jelentette ki a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt.

A Párbeszéd kerületi képviselője viszont azt mondja, hogy a lezárások miatt Bel-Budán gyakorlatilag nem lehet közlekedni.

„Miért van az, hogy olyan események helyett, amelyek tömegek egészségét és sportolását szolgálják, a fővárosnak a kedvence egy olyan légi parádé, amely környezetszennyezést okoz, és jelentős zajterheléssel jár?” – hangoztatta V. Naszályi Márta.

A Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője szerint a rendezvényt úgy kell lebonyolítani, hogy a lehető legkevésbé zavarják a budapestieket.

„Ha a szervezők és a városvezetés tisztességesen felkészült erre az időszakra, akkor remélem, hogy nagyobb zökkenők nélkül a budapestiek is tudnak közlekedni. Nagyon optimista azért nem vagyok, mert az elmúlt pár nap is azt mutatta, hogy Budapest vezetése nem áll a helyzet magaslatán, elég csak a hármas metró botrányaira gondolni” – nyilatkozta Gy. Németh Erzsébet.

A hétvégi repülőversenyt követően kezdődik a vizes világbajnokság, így a fővárosban július végéig egyre jelentősebb forgalomkorlátozásokra kell számítani.