

Hiába ismeri a hivatal az állami cégek költéseit, nem hozzák nyilvánosságra.
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal számon tartja az állami cégek kommunikációs és reklámköltéseit, valamint a civil szervezetek számára adott támogatásait, ám ezeket az információkat nem hozza nyilvánosságra.
Lázár János kancelláriaminiszter szerint ugyanakkor minden állami cég köztulajdon, így az általuk használt közpénzzel el kell számolni.
Az állami cégek ilyen kiadásai akkor kerültek a figyelem középpontjába, amikor az Átlátszó közadatigényléssel megtudta, hogy az MVM tavaly 508 millió forinttal támogatta a Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórumot.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint nem feltétlenül a Nemzeti Kommunikációs Hivatal számol el ezekkel a kifizetésekkel, de az elszámolás megtörténik.
„Az egyes minisztériumok, állami vállalatok, háttérintézmények tudnak arról részletes, pontos tájékoztatást adni, hogy hogyan, mire, milyen szerződés alapján kötötték le az összegeket. Ők az adatgazdák, tehát nem biztos, hogy a kommunikációs hivatal ezekben az ügyekben minden részletes információt meg tud adni. Amit a törvények alapján közzé kell tenni, azt a kommunikációs hivatal közzé fogja tenni” – nyilatkozta Dömötör Csaba.