NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Visszavennék Matolcsyék sörgyárát

Visszavennék Matolcsyék sörgyárát

Az Együtt szerint lopott pénzekből folyik az arcátlan elitépítés.

  • 2017. június 20., kedd 15:12
Vágólapra másolva!

Ismert, Matolcsy György rokonai vették meg a Pécsi Sörgyárat, az eladó az osztrák Ottakinger csoport volt. Az Együtt szerint ez a tranzakció azt bizonyítja, hogy arcátlan elitépítés folyik az országban, mely lopott pénzekből, tisztázatlan vagyonosodási körülmények között zajlik, és egyértelműen Orbán Viktor érdekeit szolgálja.

Berkecz Balázs, a párt alelnöke pécsi sajtótájékoztatóján azt mondta, kormányváltás után minden ilyen gyanús adásvételt ki fognak vizsgálni. „Látjuk azt, hogy a médiától kezdve minden egyes lényeges hatalmi státuszt megtartanak. Most már tulajdonképpen sörgyárakra és egyéb más dolgokra is szemet vetettek. Mi azt gondoljuk, hogy demokratizálni, igazságot tenni és ebben az egész országban rendet tenni csak úgy lehet majd, hogy a kárpótláshoz hasonlóan vagy annál határozottabban vissza kell majd venni ezeket a vagyonokat” – vélte Berkecz Balázs.