

Megkezdődött a 17. FINA-masters-világbajnokság Budapesten.
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség legnagyobb eseményén a korábbi világversenyek résztvevői és amatőrök is összemérik tudásukat. A kéthetes eseményre 92 országból csaknem tízezer versenyző és kísérete érkezett. Az indulók között olyan is van, aki már 90 éves is elmúlt. Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója a nyitóünnepségen arról beszélt, hogy Budapest remek házigazda, a sport pedig nemcsak érmekről, hanem a mozgásról és a testi jólétről is szól. A masters-vb-t Rogán Antal propagandaminiszter nyitotta meg.
„A magyaroknak a vb megrendezése már önmagában egy győzelem. Győzelem, sőt világrekord, mert sikerült rekordidő, mindössze két év alatt felkészülni a vb megrendezésére. Versenyeznünk kellett az idővel, és a versenyt a magyarok megnyerték. Az egész világnak bizonyítottuk, hogy Budapest, a Duna fővárosa a vizes sportok méltó otthona” – fogalmazott a kormánypárti politikus.