NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Átlagbér alatti fizetések Mészároséknál

Átlagbér alatti fizetések Mészároséknál

Bár sorra nyerik a nagy építőipari közbeszerzéseket a Felcsút első emberéhez köthető társaságok, az alkalmazottak fizetésén ez nem látszik – járt utána a Magyar Nemzet.

  • 2017. augusztus 16., szerda 10:06
Vágólapra másolva!

A lap a nyilvános cégadatok alapján vetette össze több sikeres Mészáros-társaság fizetési adatait. A legkisebb fizetést a polgármester gyermekeinek tulajdonában álló, magasépítéssel foglalkozó cég adta tavaly: havi bruttó 225 ezer forintot kerestek a fizikai dolgozók, így órabérük átlag 1450 forint volt.

A vállalkozást az idén a legtöbb állami közbeszerzést nyerő, Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt követi 1689 forintos bruttó óránkénti bérezéssel.

Nem sokkal volt bőkezűbb a Mészáros és Mészáros Kft.: náluk egy fizikai munkás bruttó 252 ezer forintot tehetett zsebre tavaly, ami több mint tízezer forinttal kevesebb, mint a KSH által közölt országos bruttó átlagbér.