NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Bizottság vizsgálja a Fidesz kampányköltéseit

Bizottság vizsgálja a Fidesz kampányköltéseit

Elfogadja a szocialisták feltételeit a Jobbik, felállhat a Fidesz 2010-es kampányköltéseit vizsgáló bizottság.

  • 2017. augusztus 18., péntek 06:49
Vágólapra másolva!

Az MSZP ragaszkodott ahhoz, hogy ők adják a testület elnökét, és vizsgálják meg a kormánypártok 2010 és 2017 közötti megrendeléseit is, valamint a Mahir Cityposter Kft. parlamenti pártokkal kötött szerződéseit. A Jobbik a vizsgálóbizottság közös vezetését tudja elképzelni.

„Mi azt szeretnénk, hogy vizsgálóbizottság legyen, hogy vizsgáljuk meg ezt a kérdést. Hogyha az MSZP-nek, egyébként a parlamenti szokásjog általában az, hogy aki kezdeményezi egy vizsgálóbizottság felállítását, az adja az elnököt, de hogyha az MSZP-nek ez a kívánsága, akkor egy társelnöki pozícióba el tudjuk képzelni azt, hogy ezt a vizsgálóbizottságot közösen vezessük” – fogalmazott a Szilágyi György országgyűlési képviselő Newsroom című műsorunkban.

Elsőként a 24.hu írt arról, hogy a Fidesz a 2010-es választási kampány után csak harmadannyi reklámköltést jelentett az Állami Számvevőszéknek, mint amennyi a plakátcég által kiállított számlán valójában szerepelt.