

Nem látja kijátszhatónak a plakáttörvényt Budai Gyula, így azt szerinte egyelőre nem szükséges módosítani.
A fideszes országgyűlési képviselő a Hír TV kérdésére azt mondta: a jogszabály kijátszására lesznek próbálkozások, de elsősorban az a kérdés, hogy ki, mely cégtől és mennyiért bérli a plakáthelyeket.
„Én nem mondom azt, hogy kijátszható, de biztos, hogy vannak vagy lesznek arra próbálkozások, hogy a jogszabályt kijátsszák. De azt gondolom, hogy ebben kérdésben két fontos momentum van: melyik cég helyén kerültek kitételre ezek a plakátok, ez egy nagyon jó kiindulópont. Nem kívánok senkit megnevezni ebben a kérdéskörben. Illetőleg miből finanszírozták a plakátok kitételét?” – mondta a kormánypárti politikus.