

Sarcoló automatáknak tartja a parkolóórákat Szegeden Szabó Bálint. A jogász szerint közel ötezer forintba kerül a parkolás egy napra a belvárosban, ez pedig nem egyeztethető össze Botka László „Fizessenek a gazdagok!” szlogenjével.
Szeged belvárosában 480 forintot kell fizetni óránként a parkolásért. A tarifa a csongrádi megyeszékhelyen a legmagasabb az országban – mondja Szabó Bálint, aki rendszeresen támadja a város polgármesterét, Botka Lászlót, aki az MSZP miniszterelnök-jelöltje is egyben. A jogász szerint a parkolóautomatákat túl drágán szerezte be az önkormányzat.
„Többször napokra leállt, s az automaták nagyságrendileg 10 százaléka napi szinten meghibásodik, ezzel pedig nem kevés kellemetlenséget és egyébként büntetést okozva a parkolóknak. Azt látjuk, hogy a parkolási botrány árnyékában, tehát abban az ügyben, amelyben ingyenes parkolóbérleteket kaptak városvezetéshez köthető személyek, abban az ügyben egyesek, a gazdagok és a csókosok ingyen parkolhatnak bárhol, korlátlanul, közben az átlag szegediek és a Szegedre látogatók viszont nem tudnak normálisan parkolni” – jelezte Szabó, aki a következő közgyűlésre petíciót vinne be, amelyhez aláírásokat vár a szegediektől. Az önkormányzat szerint a parkolási díjak évek óta változatlanok Szegeden, a belvárosban pedig alig lehet szabad helyet találni.
„A jelenlegi parkolási díjakat három évvel ezelőtt fogadta el még a fideszes többségű közgyűlés, azóta a legmagasabb parkolási díj lényegében változatlan. Az olcsóbb zónákban árcsökkentés történt. Ennek többek között az az oka, hogy szeretnénk azt ösztönözni, hogy a külsőbb övezetekben parkoljanak inkább az emberek, mivel a belvárosban szűk belvárosi utcákban adott mennyiségű parkoló fér csak el, nyilván nem tud mindenki ott parkolni” – mondta Nagy Sándor. A városfejlesztésért felelős MSZP-s alpolgármester megjegyezte, hogy a parkolóórák beszerzésére kiírt közbeszerzési eljáráson öt cég indult, így volt verseny.