NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Kérdés, miből bérel luxusvillát, de a minisztérium vakon bízik benne

Kérdés, miből bérel luxusvillát, de a minisztérium vakon bízik benne

Vakon bízik az Erzsébet-táborok legfőbb vezetőjében az emberi erőforrások miniszterének helyettese. A politikus nem kételkedik abban, hogy az ügyvezető a saját kontójára bérelt luxusvillát Zánka közelében. A szociális táboroztatásokban szintén érintett Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke elmenekült az újságírók elől.

  • 2017. augusztus 10., csütörtök 19:07
Vágólapra másolva!

Egy egyedi tervezésű és kialakítású luxusvillát vett ki harmincöt napra az Erzsébet-táborok első számú vezetője Monoszlón. Hornyák Tibor a Káli-medencében megbúvó faluból jár be szolgálati kocsijával a nyári szezonban a zánkai táborba, ahol ma már nem úttörők, hanem szegény sorsú gyermekek nyaralnak. A villáért 110 ezer forintot kérnek naponta, a bérleti díjat Hornyák Tibor állítólag saját zsebből állja, és ugyancsak állítólag a közel 4 millió forintos összegből kedvezményt kapott.

A bérbeadóval a Hír TV munkatársa inkognitóban beszélt.

Kedvezmény kapott
Hornyák Tibor bruttó havi fizetése bruttó 2 millió 750 ezer forint. Ezt az RTL Híradónak árulta el. A villa bérleti díjából 15 százalék kedvezményt kapott, így nagyjából 3,3 millió forintot kellett kifizetnie, de nem bruttóban, hanem nettóban.

Az Erzsébet-táborokat egy alapítvány szervezi, ahol egy egyházi szervezet az úr. Az alapítvány a mindennapos munkát a saját cégére bízta. Hornyák Tibor a kft.-nél ügyvezető, az alapítványnál pedig főtitkár. Munkájából adódóan szorosan együttműködik az Emberi Erőforrások Minisztériumával.

A tárca államtitkára szerint a villabérletet felesleges lenne vizsgálni. „Nem tudom, hogy mennyit fizetett pontosan, de azt teljes mértékben tudom, hogy magánpénzből tette. Az is biztos, hogy Magyarországon az elmúlt években olyan szociális üdültetési rendszer jött létre, amely most már évek óta fedezi több százezer gyermek napközis táborát. A Balaton-part zánkai, fonyódligeti táborát tudja üzemeltetni, ez fontos siker, és ettől teljesen független, hogy ki hol, mennyiért nyaral vagy nyaraltatja a családját, és honnan jár hozzájuk délutánonként” – mondta Rétvári Bence.

A rászoruló gyermekek nyaralását eredetileg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány szervezte. Az alapítvány kuratóriumi elnöke a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Guller Zoltán a kormány illetékes államtitkárának társaságában harangozta be az augusztus 20-ai ünnepi programot a parlamentben.

Guller Zoltán a sajtótájékoztatóról a parlament egyik különtermén keresztül távozott, így nem tudtuk meg tőle, hogy az ő idejükben is luxusvillából járt-e be Zánkára dolgozni az Erzsébet-táborok akkori vezetője.

Hornyák Tibor L. Simon László jóbarátja. Ő volt a kabinetfőnök, amikor a fideszes politikus kulturális államtitkár volt.