NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Még mindig nincs felelőse a Dózsa György úti tragédiának

Még mindig nincs felelőse a Dózsa György úti tragédiának

Igazságügyi szakvélemény már van, gyanúsított még mindig nincs a két áldozatot követelő, májusi, Dózsa György úti baleset ügyében.

  • 2017. augusztus 11., péntek 11:38
Vágólapra másolva!

A Pesti Srácok értesülése szerint halálos közúti közlekedési baleset gondatlan okozása miatt nyomoznak, de a BRFK nem közölte, kiderült-e, ki a felelős. Azt viszont tudni, hogy az ügyben még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként, így a titkosszolgálat előtt csak Gyurma néven ismert M. Richárdot sem, aki azt a kabriót vezette, amelyik hátulról beleszállt egy másik személyautóba, és egy buszmegállóba lökte azt. Ennek a kocsinak halt meg két utasa, a megállóban pedig hárman is súlyosan megsérültek.

M. Richárdtól korábban elvették a jogosítványát, a baleset idején nem is vezethetett volna, az ütközés után nem sokkal viszont már újra kabrióval járta a fővárost.