NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Rájöttek a behajtók, hogy jobb megegyezni az adóssal

Rájöttek a behajtók, hogy jobb megegyezni az adóssal

Elmaradt a kilakoltatás Csömörön, a végrehajtó útját civilek állták el. A család 30 nap fizetési haladékot kapott. 2017 első negyedévében kevesebb volt a kilakoltatás, mint a tavalyi esztendő utolsó három hónapjában. Szakértők szerint a banki követeléseket megvásárló cégek rájöttek arra, hogy jobban járnak, ha megegyeznek az adósokkal.

  • 2017. augusztus 10., csütörtök 18:29
Vágólapra másolva!

A csömöri ház lakói devizahitelt vettek fel. Az ő törlesztőrészletük is megnőtt a forint romlásával. Egy idő után fizetésképtelenné váltak, a bank érvényesítette a jelzálogjogot, majd a követelését eladta egy ingatlanforgalmazó cégnek – minden bizonnyal nyomott áron. Az adásvétellel a ház a kft. tulajdonába került. A lakók részletfizetést kértek, amibe az új tulajdonos nem ment bele.

„Közben lett egy vevő, mert nekünk van egy külterületi telkünk, amit szerettünk volna eladni, de azt se olyan egyszerű eladni, mert külterületen van. És kértük, hogy adjanak időt rá, és azt mondják, nem tudnak egyezkedni, csak ha kifizetjük a tartozást” – mondta Koszorús Gabriella.

A cég képviselője azt mondta, hogy három és fél éve vették meg a követelést, azóta alkudoznak a lakókkal.

A kilakoltatás hírére Csömörre érkezett a Koppány Csoport, amely évekkel korábban több utcai megmozdulást is szervezett a devizahitelesek védelmében. A végrehajtót feltartóztatták és nem engedték az épület közelébe.

A kilakoltatás biztosítására rendőrök is érkeztek a helyszínre, ám a végrehajtó az új tulajdonos beleegyezésével úgy döntött, hogy erőszakkal nem hatol be a házba. A lakók 30 nap haladékot kaptak. Hozzátették, ha mégsem tudnának fizetni határidőre, a végrehajtót legközelebb sem engedik be.