

Tagadták az ügyfelük ellen felhozott vádakat S. Ábel ügyvédei, szerintük a nyomozati anyagok egyértelműsítik a férfi ártatlanságát. A bíróság szerint S. Ábel gyilkos robbanószert kotyvasztott, ezért előzetes letartóztatásba helyezték.
„A két-három gramm mennyiség megfelelő lefojtással, hő hatására, erős hanghatás mellett legfeljebb felületi hámsérülést okozhat” – idéztek nyomozati iratokból, rendőri jelentésekből S. Ábel védői a közel kétórás sajtótájékoztatón. Állításuk szerint nem igaz, hogy védencük életveszélyes robbanóanyagot kotyvasztott otthon. A férfit arra hivatkozva tartóztatta le a bíróság a múlt héten, hogy az általa házilagosan előállított robbanószerrel ölni is lehet.
„S. Ábel soha nem ártott senkinek, nem okozott senkinek fizikai sérülést. Nem lenne rá képes, ez meggyőződésünk. Szándékában sem állt ilyet tenni. Amit tehát tényként megállapíthatunk, mindössze ennyi” – mondta Ütő-Siklódi Zoltán ügyvéd.
S. Ábelt titkosszolgálati eszközökkel figyelték meg. Otthonát bekamerázták, bemikrofonozták, telefonját lehallgatták. Egyszer arról beszélgetett az egyik barátjával, hogy olyan férfiakat kellene kirabolni, akik prostituáltakhoz járnak. A bíróság szerint nem zárható ki, hogy a gyanúsított a robbanószert rabláshoz használta volna fel, bár erre bizonyíték nincs.
„A képen látottakból tudunk következtetni a kamera helyzetére. Ez a mi értelmezésünkben azt jelenti, hogy ahol a kamera lehetett, ott nem volt olyan eszköz, amelybe bele tudták volna tenni, tehát a gyakorlatban ez egy falba beépített titkosszolgálati eszköz lehetett” – jelentette ki Kiss D. Csaba ügyvéd.
S. Ábel többször állt bíróság előtt. Ő volt az a joghallgató, aki az amerikai iskolai lövöldözések hatására arról fantáziált, hogy hasonló mészárlást rendez Magyarországon. Emberölés előkészületéért el is ítélték, de az ítéletet az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Néhány évvel később egy budapesti gyorsétteremben a mennyezetbe lőtt, amiért börtönre ítélték. Büntetőeljárás alatt állt, amikor nekilátott a házilagos bombagyártásnak.