
Az ügyészségi szóvivő tájékoztatása szerint az ügyben összesen hét embert gyanúsítanak hűtlen kezeléssel, bűnpártolással és magánokirat-hamisítással. Az újabb három gyanúsított szintén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. munkatársa volt, közülük ketten vezető beosztásban dolgoztak. A nyomozás lezárultával a büntetőeljárás a vádelőkészítő szakaszba lép, amely legfeljebb 90 napig tarthat. „A Központi Nyomozó Főügyészség a mai napon befejezte az iratok ismertetését. Ezzel lezárult a nyomozás, amelyben az év elején további három személlyel bővült a gyanúsítotti kör, mivel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő két vezető beosztású alkalmazottját, illetve egy beosztottját is gyanúsítottként hallgatta ki a főügyészség. Így hétre bővült a gyanúsítottak száma, akik közül a volt moszkvai nagykövetet hűtlen kezeléssel gyanúsítja az ügyészség, míg a további személyeket minősített bűnpártolással, illetőleg folytatólagosan elkövetett magánokirat hamisítással” – nyilatkozta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Továbbiak a témában
3 perc Ha a miniszterelnök utólag értesül fontos ügyekről, akkor pontosan ki tartja kézben a kormányzást?
1 perc Információhiány vagy politikai káosz, erről csapnak össze a Komment vendégei
2 perc 









