
Szanyi bemutatott az államtitkárnak
Bemutatott a parlamentben Szanyi Tibor a belügyminisztérium államtitkárának.
A szocialista politikus interpellációjában azt kifogásolta, hogy egy hete a rendőrség elvitte a Parlament előtt tiltakozó középiskolásokat, és fejenként 50 ezer forintra büntette őket. A diákokat a képviselő hősöknek nevezte, akikkel szemben a kormány erőszakot alkalmazott.
Szanyi Tibornak a belügyi államtitkár válaszolt, Kontrát Károly jogszerűnek nevezte a rendőri intézkedést, azt mondta: a középiskolások nem akarták elhagyni a helyszínt, ezzel pedig szándékos jogsértést követtek el. Arra is emlékeztette Szanyi Tibort, hogy 2002-ben a kapolcsi fesztiválon Loppert Dánielt azért állították elő, mert hazaárulónak nevezte az akkori miniszterelnököt, Medgyessy Pétert.
A képviselő az államtitkár válaszát nem fogadta el, felszólalása végén pedig nem csak szóban, kézmozdulattal is kifejezte véleményét.













