Monarchia-korabeli gránátot találtak

Ritkaságnak számító, Monarchia-korabeli hajóágyú-lövedék került elő Sükösdön.

  • 2014. június 05., csütörtök 18:05
Vágólapra másolva!

A hét centiméter átmérőjű páncéltörő gránát éles, de különlegessége miatt nem semmisítik meg, hanem hatástalanítják, majd oktatási célra használják. Mivel a hajóágyúk vontathatók, a szakértők arra következtetnek, hogy a Bács-Kiskun megyei település közelében lőtér működhetett. A gránátot kedden találták meg, a környéket 150 méteres körben lezárták, 23 családi házat kiürítettek.

„A gránátot a helyszínről elszállítottuk, a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére került be, ahol hatástalanították. Ez annyira ritka gránát, ritka robbanótest, hogy ilyen még is nem volt az oktatótermünkben, ezért ott hatástalanítottuk, és oktatás céljára használjuk a későbbiekben” – közölte Horváth Csaba őrnagy, vezető tűzszerész.