NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Deák: Nehéz időkben nemzeti összefogásra lenne szükség

Deák: Nehéz időkben nemzeti összefogásra lenne szükség

A pitiáner politikai akciókkal a DK rombolja a szakemberekbe vetett közbizalmat, holott ők mindent megtesznek a járvány feltartóztatásáért – mondta el Deák Dániel a Magyar Hírlapnak.

  • 2020. március 16., hétfő 07:40
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki pártok rosszindulatú pánikkeltése ellenére a magyarok fegyelmezetten követik a kormányzati ajánlásokat, érezhetően kisebb lett a forgalom a városokban, aki csak teheti, otthon marad, betartja az óvintézkedéseket – mondta a lapnak Deák Dániel politológus.

Jelenleg még felmérhetetlen, hogy milyen hatással lesz Európára a koronavírus, ugyanakkor az már most látható, hogy a több tízezer fertőzött és több ezer elhunyt mellett elképesztő gazdasági károkat is okozni fog a vírus

– fejtette ki a Magyar Hírlapnak Deák Dániel politológus.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője a világjárvány kapcsán kiemelte,

Hangsúlyozta, ilyen embert próbáló időkben minden politikai oldalnak felül kéne emelkednie az aktuálpolitikai csatározásokon, a pitiáner politikai haszonszerzést be kéne fejezni.

Deák Dániel szerint amíg ez a legtöbb európai országban meg is valósul, addig Magyarországon az ellenzéki pártok minden eddigi határon átlépnek, és a pánikkeltés mellett elképesztő stílusban uszítanak a kormány ellen ezekben a nehéz időkben is. A legmesszebb a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció jutott– folytatta –, amelynek egyes politikusai már a nyugdíjasok halálával is viccelődnek, illetve lépten-nyomon kétségbe vonják a járványügyi szakemberek és az operatív törzs döntéseit.

A teljes cikk ITT olvasható.

Magyar Hírlap