Több száz méteren keresztül tolta maga előtt a vonat az átjáróban elé vágó autót + videó

Vonat sodort el több száz méteren keresztül egy férfit az autójában Ceglédnél a vasúti átjáróban. A sofőr szörnyethalt.

  • 2024. augusztus 27., kedd 19:00
Vágólapra másolva!

Váczi Viktor - sajtóügyeletes, MÁV: "A mozdonyvezető körülbelül 100 kilométer per órás sebességről kezdte meg a vészfékezést, de így is több száz méter volt mire a szerelvényt meg tudta állítani."

A Cegléd Városi Televízió sokkoló felvételen is az látszik, ahogy ahogy a vonat az alá gyűrődött autót betolja az állomásra, miközben próbál lassítani és folyamatosan dudál. A megálló területén utasok várakoztak, akik látszólag nem értették, hogy mi történt.

Információnk szerint a fénysorompó csak úgy mint vasárnap este, most kedden délelőtt is jól működött, és az átjáróban zavartalan volt a forgalom. A baleset utáni roncsdarabok még mindig láthatóak voltak a helyszínen. Miután a vonat több száz méteren keresztül tolta maga előtt az autót, a sofőrnek esélye sem volt a túlélésre. A helyszínen életét vesztette.