II. Efrém Ignác: Semmi mást nem akarunk, csak békét és stabilitást

Szíriában meglepetésszerű támadást indítottak az úgynevezett lázadó milíciák. Az iszlamisták gyors ütemben nyomulnak előre, a szír kormányerők már visszavonultak Aleppóból és Hamából, könnyen elképzelhető, hogy még Bassár el-Aszad elnök hatalma is veszélyben forog. Mi várhat az iszlamista csoportok uralma alatt és az újabb háború árnyékában a már egyébként is megfogyatkozott keresztény közösségekre?

  • 2024. december 07., szombat 07:30
Vágólapra másolva!

– Újra szólnak a fegyverek Szíriában, az úgynevezett lázadók gyorsan törnek előre. Milyen hírek érkeznek hazulról?

– Éppen az imént beszéltem telefonon Aleppó és Homsz püspökével. Mindketten aggodalmukat fejezték ki, és megerősítették, hogy Hama elesett. Homszból már most menekülnek az emberek. Aleppóban éppen nyugodt a helyzet. Mindenki bezárkózik, inkább ki sem merészkedik az utcára. A város elfoglalói azt bizonygatják, hogy a civileknek nincs mitől félniük. De nem bízhatunk bennük. Ezek ugyanazok, akik tizenegy évvel ezelőtt elraboltak két aleppói püspököt, akiknek a sorsáról máig nem tudunk semmit… Ugyanazok, akik lefejezték az ellenségeiket.

Most civilizált arcukat próbálják mutatni. Reméljük, így is marad, nem térnek vissza az erőszakhoz. Azt be kell ismernem, nagyon meglepett minket a támadás. Reméljük, hogy nem térünk vissza a háborúhoz. Az elmúlt tizenhárom évben már elég harc kijutott a szír népnek. Semmi mást nem akarunk, csak békét és stabilitást. Sajnos úgy tűnik, hogy bizonyos szuperhatalmak Szíriát használják csatatérnek. Ennek a háborúnak ugyanis semmi köze nincs a szír néphez, a nemzetközi nagypolitikáról szól minden. Csak ennek az árát Szíria népe, különösen a kisebbségek, köztük a keresztények fizetik meg.

– Hány keresztény élhet az elfoglalt területeken?

– Aleppó hagyományosan a kereszténység fontos központja. Nemcsak a lélekszámot, de az identitást és a kultúrát tekintve is. A városban megannyi keresztény felekezet él egymás, illetve a muszlimok mellett. Becsléseink szerint mára nem lehetnek többen 30-35 ezernél. Korábban több százezren voltak.

Igaz ez egész Szíriára, a keresztény közösség mostanra az egykori 30-40 százalékára zsugorodott: a másfél millióból alig 400-500 ezren maradtunk.

Ami Hamát illeti, ott is élnek keresztények, de sokkal kisebb számban. Viszont a város környékén van néhány színkeresztény falu. Ők már eddig is rengeteget szenvedtek, a terroristák célkeresztjében álltak. Úgy hallottam, az egyik keresztény településre minap egyetlen nap alatt ismét 250 rakéta hullott. Még kitartanak, de az emberek rettegnek, sokan máris menekülnek.

– Ismét célkeresztbe kerülhetnek a keresztények?

– Ezek a csoportok az ENSZ szerint is terrorszervezetek. Az al-Kaida részei. Már a múltban is bizonyították, hogy ellenségként tekintenek a keresztényekre. Sőt minden kisebbségre, de még a velük egyet nem értő muszlimokra is. Mint mondtam, most persze bizonygatják, hogy majd jól bánnak velünk, szabadon gyakorolhatjuk a vallásunkat. De nem tudhatjuk, meddig marad ez így. Emlékszünk még, mi történt az iraki Moszulban! Mikor a Daesh [az Iszlám Állam – a szerk.] először bevonult a városba, azt bizonygatták, hogy a keresztényeknek nem esik bántódásuk. Aztán elűzték vagy meggyilkolták őket.

Szóval ne legyenek kétségeink, hogy keresztényellenesek. Hitetleneknek hívnak minket. Sokan azt vallják, hogy kötelességük végezni velünk, mert ezzel áldozatot mutatnak be istenüknek.

A teljes cikka Magyar Nemzet honlapján olvasható.

Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet