
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy "visszarendeződés" is megfigyelhető a szerb határon, hiszen korábban sikerült kiszorítani a főként afgán embercsempészeket. Az európai migrációs útvonalakra azonban jellemző, hogy tavasszal, nyáron megnő a határsértők száma - jelezte a főtanácsadó.
Ismertetése szerint főként ismeretlen személyazonosságú fiatal férfiak érkeznek, ami önmagában jelentős biztonsági kockázatot jelent. Ráadásul a szervezett bűnözés segíti az illegális migrációt, abból komoly anyagi hasznot húz - fűzte hozzá.
További problémát jelent, hogy akik nem kapnak menekültstátuszt, azok is többnyire maradnak és bűnöző életmódot folytatnak, akik pedig kapnak, azok együtt telepszenek le, no-go zónákat hoznak létre, nem is törekszenek beilleszkedni a többségi társadalomba - figyelmeztetett.
Szerinte így fordulhat elő, hogy még a második-harmadik generáció tagjai is radikalizálódhatnak, terrorcselekményeket követhetnek el.
Az európai migrációs politika kapcsán Bakondi György elmondta: sok tagállamban a lakosság változást akar, és ez a nemzeti kormányokon keresztül eljuthat az európai politika szintjére is.
Forrás: MTI
Fotó: MTI
Továbbiak a témában
2 perc Kritika után kirúgás, botrány után kiborulás, kudarc után újabb ígéret
1 perc Vizsgálatok nélkül tett feljelentést a Belügyminisztérium a Ferencváros ellen
2 perc 










