Rapid délutáni friss – Drog, demonstráció, pride + videó

Még szigorúbb lehet a kábítószer–ellenes törvény.

  • 2025. április 01., kedd 18:05
Vágólapra másolva!

Még szigorúbb lehet a kábítószer–ellenes törvény, ugyan beadták a javaslatot az Országgyűlésnek, ami még módosítókkal bővülhet.

Közben ma is utcára vonult az ellenzék, hogy a pride mellett demonstráljanak, adásunk idején a rendőrség már lezárta az Erzsébet-hidat.

Ezt a két témát elemezte Czirják Imre, a Mediaworks főszerkesztő-helyette és Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója a Rapid délutáni adásában.

Egyre keményebb a fellépés a drogok ellen, a törvény szigora lecsap terjesztőre, előállítóra és fogyasztóra is. Czirják Imre megjegyezte, hogy a

szerhasználók esetében továbbra is él az eltérítés intézménye, de csak abban az esetben, ha feldobják a dílert, akitől vásárolták a tiltott árut.

Hozzátette, gyakori a betörés is, pláne vidéken, ugyanis a függők így próbálnak pénzhez jutni, hogy abból szereket vásárolhassanak. Hová vezethet ez?- tették fel a nagy kérdést kollégáink. Úgy gondolják, hogy egy bedrogozott, eszét vesztett ember bármire képes, mások testi épsége sincs biztonságban.

Közben újra demonstrál az ellenzék Hadházy Ákos vezetésével a pride mellett. Úgy tudjuk, ismét előhúzták a kalapból Pankotai Lilit, aki beszédet mond majd. Szabó Bálint is ott van, aki ismét a Dunában szeretne úszni. Újságíróink szerint egy hangos kisebbség, aki saját magára szeretné felhívni a figyelmet, ismét megkeseríti egy egész város életét a csúcsforgalom idején.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: képernyőfotó