
A Tisza Párt elnöke ezt megelőzően májusban járt Erdélyben, de Nagyváradon ellentüntetők fogadták, ugyanis akkor úgy fogalmazott, hogy az román föld.
Magyar Péter emellett akkor az erdélyi magyarok pártját is megsértette, ugyanis kémpártnak nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget.