
Közel 40 sátorban mintegy ezer előadóval és fellépővel zajlott az idei, 35. Tusványos, amelynek szombat délelőtti fórumán Németh Zsolt köszöntötte a megjelenteket. Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke beszédében hangsúlyozta: a tábor a kulturált párbeszéd helyszíne, amely soha nem lesz ellenzékben. Köszönetet mondott a határon túli és nemzetközi vendégeknek, az egyházi vezetőknek, valamint a román hatóságoknak is a jó együttműködésért.
Továbbiak a témában
2 perc A legriasztóbb nem az, ami a Mandinerrel történt, hanem hogy Magyar Péter előre elmondta, mi fog történni
2 perc Az oktatási miniszter dolga nem ítéletet mondani a tanárok felett, hanem kiállni mellettük
2 perc 









