NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Fejszével végezte ki mindkét lakótársát – vádemelés (helyszíni fotókkal)

Fejszével végezte ki mindkét lakótársát – vádemelés (helyszíni fotókkal)

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki két idősebb lakótársát álmukban egy fejszével lemészárolta.

  • 2021. december 16., csütörtök 11:05
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a két sértett férfi egy diósdi házban lakott együtt. Egyikük gyermekkorától

kezdve ismerte az elkövetőt. Így amikor az éppen csak felnőttkorú elkövető lakhatást keresett

befogadták magukhoz 2020 év elején.

Ettől kezdve a három férfi gyakran együtt italozott a házban és többször kerültek összetűzésbe

is. Az elkövető egy ízben meg is lopta az egyik sértettet, míg a másik sértett azt vetette többször

is a szemére, hogy csak kihasználja őket.

2020. április 23-án, az esti órákban az elkövető alkoholt és kábítószert is fogyasztott, miközben

a sértettek saját szobáikban elaludtak. Ekkor a fiatal felnőtt férfi elhatározta, hogy mindkét

szállásadóját megöli.

Ebből a célból magához vette az éppen napokkal előtte, egy kerti munka okán megélezett

fejszét. A szerszámmal belépett a vele közös hálóhelyiséget használó sértett szobájába, majd

a fejszével többször is lesújtott az alvó férfira. Ezután átment a másik szobába és az ott alvó

sértettre is több ízben lesújtott.

A bántalmazás következtében mindkét sértett nagy fájdalommal és vérveszteséggel járó, súlyos

sérüléseket szenvedett el, amelyek közül több csonkolásos jellegű volt.

A sértettek az elkövető magatartása nyomán a helyszínen meghaltak.

A cselekmény bevégzése után az elkövető gyalog elsétált egy közelben lévő benzinkútra, ahol

alkoholt, üdítőt és ételt vett magának. Ezt követően visszatért a házhoz, majd bejelentette a

cselekményét a segélyhívón.

A Pest Megyei Főügyészség az ügyben különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére

elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a fiatal férfi ellen.

A rendőrség által a helyszínen készített felvételek az alábbi linken találhatók:

http://www.police.hu/index.php/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/lezart-akta-vademelesi-javaslat-a-baltas-ellen

HírTV