NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Két óra alatt kattant a bilincs

Két óra alatt kattant a bilincs

A szegedi rendőrök rövid időn belül elfogtak két helybeli férfit, akik értékei miatt bántalmaztak egy idős nőt.

  • 2021. december 27., hétfő 10:35
Vágólapra másolva!

A rendőrségre 2021. december 23-án 18 óra után érkezett bejelentés, hogy a körtöltésen két ismeretlen férfi bántalmazott egy nőt.

Az egyenruhások adatgyűjtés során megállapították, hogy a két útonálló a sértettet földre lökte, majd a viselt, mintegy 200 ezer forint értékű aranyékszereit tőle elvették és a helyszínről elmenekültek.

A körzeti megbízottak a hely- és személyismeretüknek köszönhetően azonosították, majd a közeli ártéri erdőben elfogták a feltételezett elkövetőket, akiktől előkerültek az eltulajdonított értékek.

Az egyenruhások a gyanúsítottakat kihallgatták és őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

Ellenük rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Police.hu

Kép: Police.hu