NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Letartóztatásban a szenteste késelő férfi

Letartóztatásban a szenteste késelő férfi

A Veszprém Megyei Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte annak a 35 éves férfinak a letartóztatását, aki december 24-én este mellkason szúrta ismerősét.

  • 2021. december 30., csütörtök 09:03
Vágólapra másolva!

A megalapozott gyanú szerint a két férfi a sértett sümegi lakásán együtt italozott, majd 22 órakor az ittas állapotban lévő elkövető minden indok nélkül egy 13 cm pengehosszúságú késsel mellbe szúrta vendéglátóját, aki ettől eszméletét vesztette.

A férfi ekkor távozott a lakásból, a sértett pedig csak több óra múlva tudta értesíteni egy hozzátartozóját a történtekről. A mentősök kórházba szállították a sérültet, ahol közel 6 órás műtéttel tudták elhárítani a mellüreget is megnyitó szúrás okozta életveszélyt.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a szurkáló férfit, majd életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyészség a bűncselekmény tárgyi súlya miatti szökés, valamint a bizonyítás veszélyeztetésének veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását, amelyet a Veszprémi Járásbíróság egy hónap időtartamra elrendelt. A végzést mindenki tudomásul vette, így az végleges.

Veszprém Megyei Főügyészség