NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Üzenetet küldtek VV Fanni email-címéről az eltűnése után

Üzenetet küldtek VV Fanni email-címéről az eltűnése után

Hiába telt el már több év VV Fanni halála óta, a különös ügy még mindig tartogat újdonságokat.

  • 2021. december 10., péntek 11:58
Vágólapra másolva!

A ValóVilág egykori szereplőjének megölésével vádolt B. László szerdai bírósági tárgyalásán kiderült: Fanni eltűnése után több mint tíz nappal az e-mail-címéről üzenetet küldtek. A levélben egy Péter nevű férfi neve és telefonszáma szerepelt. B. szerint ez arra utalhat, hogy Fanni még élt 2017. november 20-ai eltűnését követően.

Mint ismeretes: a fiatal nőnek azt követően veszett nyoma, hogy B. László a lakásában járt. A dunaújvárosi férfi állítólag egy munka miatt ment fel Fannihoz, amikor azonban a bérelt lakásba ért, a lány a sok alkoholtól már nem igazán volt magánál. A férfi elmondása szerint ott tartózkodott a lány legjobb barátnője, B. Erika is. Kamerafelvétel igazolja, hogy B. a teremgarázsban álló autójához cipelte az eszméletlen Fannit, majd elhajtott vele. Állítása szerint nem messze a lakástól átadta a lányt számára ismeretlen embereknek.

Ezzel szemben az ügyészség úgy gondolja: B. megölte Fannit, majd megszabadult a lány földi maradványaitól. Valószínűleg a már élettelen testet a Dunába dobta. A holttest a mai napig nem került elő.

Blikk