NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Lezárt akta: embercsempészés és tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset a vád

Lezárt akta: embercsempészés és tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset a vád

A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a 20 éves szerb embercsempész ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát.

  • 2022. január 12., szerda 09:39
Vágólapra másolva!

Az egyenruhások – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. szeptember 27-én 19 óra 25 perckor az M1-es autópályán, Abda térségében akartak ellenőrizni egy osztrák rendszámú gépkocsit. A jármű vezetője – hogy kivonja magát az ellenőrzés alól – nagy sebességgel elhajtott a rendőrök elől, majd egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a gépjármű felett, letért az útról és egy fának ütközött. Az autó rakterében összezsúfolva harminckettő, magát szír állampolgárnak valló illegális migráns tartózkodott.

A baleset során a külföldi utasok közül hatan súlyos, tizenketten pedig könnyű sérüléseket szenvedtek.

A rendőrök a 20 éves szerb sofőrt elfogták és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A büntetőeljárás során a vizsgálók a Győri Járási Ügyészség felé kezdeményezték a férfi letartóztatását, amelyet a Győri Járásbíróság elrendelt.

A nyomozás keretében a rendőrök megállapították, hogy a migránsok utaztatásához használt gépjármű raktere ablak, valamint szellőzés nélküli, személyi szállításra alkalmatlan volt. A csempészett személyeket a sofőr összezsúfolva, hat órán keresztül megállás nélkül szállította.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a sofőrrel szemben – csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette, valamint tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt – indított büntetőeljárás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészség részére.

Police.hu

kép: Police.hu