NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Szekszárdi Törvényszék - Letartóztatásban a szilveszter éjjelén késelő férfi

Szekszárdi Törvényszék - Letartóztatásban a szilveszter éjjelén késelő férfi

A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónap időtartamra rendelte el annak a román állampolgárságú férfinek a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és két rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

  • 2022. január 05., szerda 11:07
Vágólapra másolva!

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2022. január 1. napján az éjjeli órákban Kajdacson szóváltásba került a sértettel és a nála lévő bicskával három alkalommal próbálta őt szemből megszúrni, majd végül egy szúrás érte a sértettet. A hangzavart hallva egy közelben lakó személy is kiment az utcára, akivel a gyanúsított szintén szóváltásba, majd dulakodásba keveredett, miközben a kezében lévő ugyanazon bicskával egy alkalommal megszúrta a másik sértettet is, aki ennek következtében súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

Utóbbi sértett fia ekkor éppen hazafelé tartott, amikor észlelte édesapja bántalmazását, így rögtön a segítségére sietett. Őt a gyanúsított egy alkalommal a lábán szúrta meg, amely szúrást egy fém cigaretta tárca fogott fel, ezen felül két alkalommal ejtett szúrt sebet, amelynek következtében a sértett nyolc napon gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A bíróság a letartóztatást elrendelte, mivel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított elkövette a terhére rótt bűncselekményeket, melyek közül az egyik bűncselekményt a törvény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. A bíróság a terhelt vonatkozásában a szökés, elrejtőzés veszélyét megállapíthatónak látta, tekintettel arra, hogy a gyanúsított Magyarországon nem rendelkezik tartózkodási hellyel, valamint a bűncselekmény elkövetését követően a helyszínt elhagyta és Romániába indult, amely miatt elfogatóparancs kibocsátására is sor került.

A nyomozás jelenleg még a kezdeti stádiumban van, további nyomozati cselekmények elvégzése szükséges az ügy felderítéséhez. A nyomozás elsődleges érdeke, hogy mindezt zavartalanul, a gyanúsított befolyásától mentesen hajtsa végre a hatóság. A bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást megnehezítené a sértettek befolyásolásával vagy megfélemlítésével.

A bíróság álláspontja szerint fennáll a veszélye annak is, hogy az egyik sértettel és annak családjával korábban egy lakókörnyezetben élő gyanúsított a megkísérelt bűncselekményt véghezvinné vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.

A fentiek alapján a bíróság úgy ítélte meg, hogy az eljárás célja jelenleg enyhébb kényszerintézkedéssel nem biztosítható, ezért a gyanúsított letartóztatását rendelte el.

A végzés ellen fellebbezést nem jelentettek be, így az véglegessé vált.

https://birosag.hu/