NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
"Szia Mama, van egy kis baj"

"Szia Mama, van egy kis baj"

A hódmezővásárhelyi nyomozók a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályával együttműködve Budapesten elfogtak egy férfit, aki pénzt csalt ki idős emberektől.

  • 2022. január 10., hétfő 12:10
Vágólapra másolva!

A megalapozott gyanú szerint a 22 éves K. Krisztián 2021. decemberében telefonon hívott fel egy idős sértettet Hódmezővásárhelyen, azzal a történettel, hogy az unokája van a vonalban, aki nagy bajba keveredett, pénzre lenne szüksége. A jóhiszemű áldozat elhitte, hogy a rokona telefonál, ezért több mint 4 millió forintot átadott egy számára ismeretlen férfinek, aki az unoka barátjának adta ki magát. A csaló január elején, Budapesten próbálkozott hasonló mesével kicsalni többmillió forintot, azonban ez esetben a kiszemelt áldozat résen volt, meggyőződött a hívás valóságtartamáról, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy minden rokona jól van, bontotta a vonalat és feljelentést tett a rendőrségen. Az elvégzett eljárási cselekmények eredményeként a nyomozóknak sikerült azonosítania a csalót, akit a fővárosban elfogtak, majd előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették.

Ellene csalás bűntettének elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók az ügyészségen kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

A rendőrség 8 tanácsa, hogy ne váljanak csalók áldozatává:

• Ha ilyen telefonhívást kap, járjon utána, hogy valóban baj van-e:

o Tegye le a telefont, majd hívja fel azt a hozzátartozóját, akire hivatkoztak!

• Soha ne felejtse el: hivatalos személy soha nem kér pénzt:

o se rendőr, se mentő, se tűzoltó.

• Tegyen fel ellenőrző kérdéseket, ha bizonytalan, hogy tényleg hozzátartozója hívja-e!

o „Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?”

• Legyen gyanús, ha pénzátutalásra kérik, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában közbenjárnak!

• Bankkártyaadatait semmilyen körülmények között ne adja meg idegeneknek!

• Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljen magánügyeiről, mert az idegenek visszaélhetnek az információkkal!

• Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!

• Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívó számot!

Police.hu

kép: Police.hu