Jogerősen életfogytiglanra ítélték a Ladik utcai kegyetlen gyilkost

Jogerősen életfogytiglant kapott a Ladik utcai gyilkos, aki leghamarabb 30 év múlva szabadulhat – tudatta a Fővárosi Ítélőtábla a honlapján kedden.

  • 2022. szeptember 21., szerda 09:09
Vágólapra másolva!

Az eljárás adatai szerint a férfi egyik középiskolás partnerét 2017-ben sorozatosan bántalmazta, egy másik, szintén középiskolás élettársát pedig 2019-ben agyonverte.

Az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék február 25-én Sz. T. T. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, folytatólagosan, hozzátartozó sérelmére, erőszakkal, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak és kapcsolati erőszak miatt mondta ki bűnösnek, és életfogytiglanra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra legkorábban 30 év elteltével bocsátható.

A februári nem jogerős ítélet tényállásának egyik pontja szerint a vádlott 2017 elején ismerkedett meg az egyik sértettel, aki ezután abbahagyta a tanulmányait, elköltözött otthonról, majd a vádlottal lakott különböző helyeken. Együttélésük alatt rendszeres munkát nem végeztek. A férfi egyre többször veszekedett fiatal partnerével, megpofozta, véraláfutásos, zúzódásos sérüléseket okozott neki, megalázta. A lány el akarta hagyni a vádlottat, aki ezt nem engedte: az egy alkalommal kést tartott a nyakához, s az erőszakos fellépése miatt a lány nem mert ellenkezni. A férfi a sértettet bántalmazással kényszerítette szexuális aktusra, sőt, azzal is fenyegette, hogy az öccsét megöli.

A sértettnek 2017 júniusában sikerült elszöknie a férfitől, akit feljelentett.

Blikk.hu