Nem kell fizetnie a nagymamának

Unokája fuldoklott a kocsiban, ezért megállt az autópálya leállósávján. Első fokon közigazgatási bírságot kapott, amit Budapest rendőrfőkapitánya megsemmisített.

  • 2022. szeptember 22., csütörtök 11:04
Vágólapra másolva!

Budapest rendőrfőkapitánya, mint másodfokon eljáró hatóság megsemmisítette az első fokon eljáró hatóság közigazgatási bírság kiszabásáról rendelkező határozatát, amit azért szabtak ki egy gépkocsivezetőre, mert 2022. július 1-jén a Balaton felől a főváros felé tartva szabálytalanul megállt az M7-es autópálya leállósávjában. Az idős asszony fellebbezéséből kiderült, hogy azért húzódott félre, mert a hátsó ülésen utazó egyik unokája fuldokolni kezdett. Bár a KRESZ előírásai csak kivételes esetben engedik meg a leállósáv igénybevételét ­– és a jogszabály még a rosszullétet sem sorolja ide – Budapest rendőrfőkapitánya az eset összes körülményét figyelembe véve megszüntette aközigazgatási hatósági eljárást, egyben elrendelte a fellebbezési illeték visszatérítését is.

Az erről szóló határozatot dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy 2022. szeptember 20-án dr. Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes jelenlétében személyesen adta át a nagymamának.

Police.hu