

Mintegy 10 ezer német munkavállaló tüntetett kedden a munkaadójuk, a ZF tervei ellen, miután az autóipari beszállító további költségcsökkentési intézkedéseket lengetett be. Ezek között lehet, hogy Magyarországra, Egerbe helyezi át termelésének egy részét.
A teljes cikk a Világgazdaság honlapján érhető el.
A világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító ZF több mint 10 ezer alkalmazottja vonult utcára kedden, hogy tiltakozzon a vállalat költségcsökkentési és eladási tervei ellen, írja a Handelsblatt.
A hírnek magyar vonatkozása is van, múlt héten szintén a Handelsblatt írt róla, hogy Egerbe helyezheti át a saarbrückeni üzeméből a gyártás egy részét a nehézségekkel küzdő vállalat, miután továbbra is optimalizálni próbálja a működését. A cég tervei szerint 2028-ig 14 ezer munkahelyet tervez megszüntetni Németországban.
Az ügy akkora vihart kavart, hogy a város polgármestere összefogásra biztatta az érdekképviseleteket, hogy megakadályozzák a leépítéseket és a termelés áthelyezését Magyarországra. Ezért a szakszervezetek július 29-ére országszerte tiltakozó akciókat szerveztek. Nem fogadjuk el az emberek pénztárcáját érintő megszorításokat, akik már így is elvesztették a fizetésüket – nyilatkozta kedden Helene Sommer, a helyi fémipari szakszervezet, az IG Metall vezetője. A ZF ugyanis nem csak a munkahelyek leépítésével, telephelybezárásokkal, a termelés külföldre telepítésével próbál kilábalni a válságból, drasztikusabb intézkedéseket is tervez.
A szakszervezeti vezető szerint a vezetőség az éves bérek akár 30 százalékos csökkentését követeli a már elfogadott megszorításokon felül. Helene Sommer felszólította az igazgatótanácsot, hogy változtasson irányt, mivel a ZF nem csak az elektromobilitásra való átállással küzd, mint az egész iparág, hanem belső problémákkal is.
Fotó: Shutterstock