

A fogyasztóknak kedvező mozgások figyelhetők meg a tejpiacon, amelyek azonban a terméklánc egyes állomásain akár ellentétes irányba is tarthatnak. A felvásárlási árak mérséklődnek és a tej ára az UHT-kategóriában nőtt, de a tejtermékeké a kiskereskedelemben is alacsonyabb lett.
A nyers tej hazai felvásárlási átlagára júniusban már negyedik hónapja mérséklődik, a 0,8 százalékos csökkenéssel elért, egy kilogrammra vetítve 199,3 forintos ár ezzel együtt is 22 százalékkal haladja meg az előző évi árat. A belföldivel szemben az exportra kivitt tej ára 4,4 százalékkal lett magasabb, így az export 188,83 forint/kilogrammos átlagára a tavaly júniusinál 16 százalékkal magasabb, a hazai felvásárlási ártól pedig már csak alig 5 százalékkal marad el – írja összefoglalójában a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Júniusban a felvásárolt tej mennyisége ha kismértékben is, de újra emelkedett (0,6 százalékkal), míg a kivitel 25 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Így az első félévben a felvásárlás 2 százalékkal magasabb, az export pedig 23 százalékkal alacsonyabb lett éves összevetésben. A megtermelt 8,6 százaléka került a külpiacokra.
Kevesebb tejtermék került a belpiacra
A kisebb kivitt mennyiség ellenére a tejtermékek hazai feldolgozók általi belföldi értékesítése az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint 2025 első félévében a vaj kivételével csökkentek az eladások. A főbb tejtermékek közül a sajté, a tejfölé és a natúr joghurté 1-1 százalékkal, a többi terméké nagyobb arányban esett vissza előző év azonos időszakához mérten. A fogyasztói tej kategória eladásai összességében ugyancsak csökkentek, termékfajtánkét vizsgálva azonban jelentős mértékű visszarendeződés történt a 2,8 és az 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT-tej között a 2,8-as UHT-tejre vonatkozó kötelező akciózás kivezetését követően. A 2,8 százalékos dobozos friss tej esetében az előző évben is tapasztalt stabil növekedés folytatódik, az összes értékesített mennyiség meghaladja a 2,8 százalékos UHT-tej értékesítését.
Ellentétes mozgás figyelhető meg ugyanakkor a feldolgozói átadási áraknál, illetve a fogyasztói áraknál. Az átadási árakban a júniusi adatok szerint az egy évvel korábbi árszinthez képest valamennyi főbb tejtermék esetében nagyobb arányú emelkedés ment végbe, átlagosan 15 százalékkal nőttek a beszállítói árak.
Az év eleji, illetve az árrésstop március 17-i bevezetését megelőző havi átadói árakhoz mérten viszonyítva az látszik, hogy jelentősebb csökkenés nem következett be, sőt, egyes termékek esetében még emelkedni is tudtak a feldolgozói átadói árak.
Így például az ömlesztett sajt átadási ára júniusban 12 százalékkal volt magasabb a februárinál, míg a gyümölcsös joghurtoknál 3 százalékos volt az év második hónapjához mért áremelkedés. Az egyéb termékeknél 1-5 százalékos volt az átadási ár csökkenése, de például
feldolgozói átadási ára maradt a februári szinten.
A teljes cikk a Világgazdaság oldalán olvasható.
Fotó: donnamoderna.com