NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Meglepetés született a brit választásokon

Az exit poll eredmények szerint a konzervatívok nyerték a brit parlamenti választásokat. A kampány során a velük fej fej mellett haladó Munkáspárt a vártnál nagyobb vereséget szenvedett el. Hivatalos eredmény délután várható.

  • 2015. május 08., péntek 06:57
Vágólapra másolva!

Szakértők korábban azt mondták, ez lehet az utóbbi évtizedek egyik legszorosabb választása, az exit pollok szerint azonban a végeredmény ennél jóval egyértelműbb lehet – a felmérések alapján a jelenleg is kormányzó konzervatívok szereztek többséget.

A Munkáspárt elmaradt a várakozásoktól, Ed Miliband pártjától a skót nacionalisták is elvettek helyeket. Több helyen veszítettek a jelenleg kormánykoalícióban lévő Liberális Demokraták, míg az unióból való kilépéssel kampányoló, nacionalista UKIP képviselői várhatóan két helyet kaphatnak.

Az eredmények minden oldalt meglepetésként értek, a Munkáspárt hívei pedig már az ellenzéki szerepvállalásra készülnek.

– Kicsit meglepődtem, különösen, mert a kampány utolsó napjaiban a számok azt mutatták, hogy egyenlő vagy egyszázalékos előny várható a munkáspártiakkal szemben, ez egy kellemes meglepetés – mondta egy konzervatív szavazó.

– Az exit poll nem mindig megbízható, ’92-ben sem volt az. De szerintem ellenzékben is nagyon erősek tudunk lenni, elő tudjuk adni a követeléseinket, a konzervatívok pedig annyira nem jobboldaliak, hogy tönkretegyék az országot – jelentette ki egy munkáspárti szimpatizáns.

A konzervatívok egyedül biztosan nem tudnak kormányt alakítani, koalíciós partnert kell keresniük, a tárgyalásokra két hét áll rendelkezésükre. A korábbi nyilatkozatok szerint David Cameron pártját a UKIP támogatná, a liberálisok nyitottak maradtak mindkét nagy párt támogatására, így lehetséges, hogy a következő öt évben is konzervatív–liberális koalíció irányítaná Nagy-Britanniát.