
Elismerte Bándy Kata megölését Péntek László a büntetőügy hétfői tárgyalásán, azt viszont tagadta, hogy megerőszakolta a rendőrségi pszichológusnőt. A gyilkosság indítékáról a tárgyalóteremben nem beszélt. Legutolsó rendőrségi vallomásában viszont arra utalt, hogy Bándy Kata flörtölt vele, ő viszont beleszeretett, és nem tudta elviselni, hogy a nő szakítani akart.
A vádirat szerint Péntek László a lakása előtt szólította le Bándy Katát. Sétálni kezdtek, többször átölelte a rendőrségi pszichológust, majd jelezte, hogy szeretne vele lefeküdni. A fiatal nő nemet mondott, mire egy játszótéren leteperte, és megerőszakolta. Bándy Kata menekülni próbált, de a vádlott utolérte.
„Azért, hogy a sértett ellenállását megtörje, esetleges segélykiáltását megakadályozza, Bándy Kata táskájának vállszíját a sértett nyaka köré tekerte, és őt fojtogatni kezdte. A sértett egy rövid ideig még ekkor is védekezett, majd a vádlott észlelte, hogy ellenállása gyengül. Ekkor a közösülést megszakította, majd a táska vállszíjával Bándy Katát megfojtotta. Péntek László ezt követően a tisztás szélén található szakadékba gurította” – ismertette az ügyészég álláspontját Tóth László, a Baranya Megyei Főügyészség ügyésze.
A vádlott a gyilkosság elkövetését beismerte, azonban a nemi erőszak bűntettét nem. Péntek László a bíróságon nem tett vallomást, ezért a bíró a korábbi nyomozati vallomásaiból idézett. Hétszer hallgatták ki, vallomásai ellentmondásosak. Utoljára azt állította, hogy ismerte Bándy Katát, akit azért ölt meg, mert a lány szakítani akart vele.
„Kiabáltam vele, hogy miért engedte, hogy elmélyüljenek bennem az érzelmek iránta. Nem kellett volna, hogy találkozgasson velem. Megmondhatta volna elsőre. Ő fogta a kezem, mire én a nyakát fogtam, aztán egyszer csak elernyedt. Azt hittem, hogy csak elájult. Ekkor a játszótér közeli füves területen voltunk már. Ébresztgettem, keltegettem, de csak annyit hallottam, hogy hörgött egyet, és akkor úgy lényegében bepánikoltam” – olvasta fel a korábbi vallomást Antal Gábor tanácsvezető bíró.
A bíróság a tervek szerint 53 tanút, illetve szakértőt hallgat majd meg.