NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Bel- és árvíz: akár 100 ezer fő mozgósítható

Egyre nő a belvízzel elöntött terület nagysága, a Körösökön és a Hortobágy-Berettyón mindenhol harmadfokú az árvízvédelmi készültség.

  • 2013. április 05., péntek 17:55
Vágólapra másolva!

Csaknem kétszázezer hektárra nőtt a belvízzel elöntött terület nagysága. A legrosszabb a helyzet Csongrád megyében, de Jász-Nagykun-Szolnokban és Hajdú-Biharban is több mint 30 ezer hektár áll vízben. A 90 belvízvédelmi szakaszból 77-en van érvényben készültség.

Mindenütt rendelkezésre áll az ár- és belvízi védekezéshez szükséges szakértelem és a munkához elengedhetetlenül szükséges speciális eszközök is – mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője Szegeden. A főigazgató elmondta, a védekezésre úgynevezett felülről nyitott költségvetést biztosít a kormány, azaz minden támogatást megad, és nagyobb árvíz esetén akár százezer fő mozgósítható.

„Gyakorlatilag az összes Körös árad, hiszen van utánpótlása a víznek: a romániai vízgyűjtőkön ismét esett az eső, illetve tegnap a magyarországi szakaszon is” – mondta el Siklós Gabriella az Országos Vízügyi Igazgatóság szóvivője, s hozzátette: itt elhúzódó áradásra lehet számítani.

Bezárták a vészelzáró zsilipet

A Hortobágy-Berettyón péntek reggel bezárták az ágotai vészelzáró zsilipet. Ezzel egy időben a szakemberek megnyitották a nagyiváni tározót, amelybe a folyó felső szakaszának vízgyűjtő területeiről érkező vizet terelik. Az árvízkapu bezárása és a tározó megnyitása után nagyobb biztonságban lesznek a környező települések lakói, a folyón ugyanis napok óta a legmagasabb, harmadfokú védelmi készültség van érvényben.

Több utat is le kellett zárni

A Rába és a Zala vízszintje pénteken már csökkent, a Marcalon viszont 8000 homozsákkal igyekeznek megakadályozni a folyó továbbáradását. A Veszprém megyei Nemesgörzsöny határában a katasztrófavédelem és a vízügy munkatársai, valamint a helyi lakosok csütörtök este kezdték meg a védekezést. Marcaltőn kerteket és pincéket öntött el a víz. A környéken több utat le kellett zárni.

Szivattyúkat telepített a segélyszervezet

Öt nagy teljesítményű szivattyút telepített Jászalsószentgyörgyre az Ökumenikus Segélyszervezet a belvíz átemelésére. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei települést a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság ajánlotta, a szivattyúk a megelőzést szolgálják, és egy holtmederből vezetik át a vizet a Zagyvába. Ennek eredménye már szombaton látható lesz. A mellékfolyó reggel tetőzött Jászteleknél 505 centiméterrel, de csak néhány óráig volt harmadfokban. Az Ökumenikus Segélyszervezet további öt szivattyút telepítését tervezi, ezek elhelyezéséről később döntenek a vízügyi szakemberekkel.

Az összefogáshoz bárki csatlakozhat az 1353-as adományvonalon, a hívás díja 250 forint.