
A hivatalos adatok szerint 525-en haltak meg, mikor a biztonsági erők szerdán felszámolták a Murszi-párti tüntetők sátortáborait. A szemtanúk azonban ennek többszöröséről számoltak be, az egészségügyi minisztérium ugyanis csak azokat az áldozatokat számolja, akiket kórházba vittek. A hatóságok ráadásul csak akkor engedélyezik a holttestek eltemetését, ha a hozzátatozók kijelentik, hogy a halál oka természetes vagy öngyilkosság.
A kormány terrorista akciónak minősítette a puccsal eltávolított elnök híveinek tüntetéseit, a belügyminiszter pedig hivatalosan is engedélyezte az éles lőszer alkalmazását a rendőröknek, ha a tüntetők középületeket támadnak meg. A bejelentés az után történt, hogy iszlamista fegyveresek csütörtökön felgyújtották a gízai kormányzóság központját.
Az amerikai elnök a történtek miatt törölte a szeptemberre tervezett, közös amerikai–egyiptomi hadgyakorlatot. Közölte azt is, hogy a konfliktusban az Egyesült Államok nem támogatja egyik felet sem.
„Nem állunk egyik fél vagy politikai alakulat oldalára sem. Tudom, hogy nagyon szeretik Egyiptomban Amerikát vagy a Nyugatot, vagy bármilyen külső felet okolni a történtekért. Murszi hívei és ellenzői is minket vádolnak. Ez azonban nem segít nekik abban, hogy elérjék azt, amit megérdemelnek. Szeretnénk, ha Egyiptomnak sikerülne az előrelépés. Egy sikeres, demokratikus, jóléti Egyiptomot szeretnénk látni. Ez a mi érdekünk. De ahhoz, hogy ezt elérjük, az egyiptomiaknak kell tenni” – tette hozzá Barack Obama.
A véres tömegoszlatások után a Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradei lemondott ideiglenes alelnöki címéről. A kormány közben egy hónapra országos szükségállapotot hirdetett és kijárási tilalmat rendelt el több nagyvárosban este 7 és reggel 6 között. Murszi hívei péntekre újabb tüntetést szerveznek.













