
A bankoknak november elsejéig kellett dönteniük arról, hogy meg tudják-e oldani a devizahiteles szerződések módosítását az ügyfelek javára. Noha szerződésmódosítás ez idáig nem történt, a bankszövetség már megfogalmazott egy javaslatot. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: úgy gondolják, hogy ezt érdemes lenne nyilvánosságra hozni és lefolytatni egy konzultációt, hogy kiderüljön, a javaslat valóban megfelel-e az érintetteknek.
A Fidesz addig is kiterjesztené a kilakoltatási moratóriumot a teljes téli időszakra, vagyis április végéig, az árfolyamgátat pedig minden devizahitelesnek hozzáférhetővé tenné.
„Magyarországon több mint 150 ezer család van, aki 90 napon túli tartozással rendelkezik, szeretné fizetni a hitelét, még nem indult ellene végrehajtási eljárás, ennek megfelelően az ő számukra megoldást jelenthet az árfolyamgát teljes kinyitása” – fogalmazott Rogán Antal.
A Jobbik támogatja a javaslatot, ugyanakkor időhúzásnak tartja, mert szerintük az árfolyamgát kiterjesztése önmagában még nem oldja meg a problémát. Az LMP szerint viszont az árfolyamgát megnyitása helyett inkább a devizahitelesek perindítási lehetőségein kellene könnyíteni.
A devizahitelesek megsegítését szolgáló törvényjavaslatot már benyújtották a parlamentnek, a képviselők pedig – sürgősséggel – akár már kedden elfogadhatják azt. Ha megszavazzák az előterjesztést, akkor annak a 150 ezer családnak is elérhetővé válik az árfolyamgát, amelynek 90 napon túli elmaradása van a törlesztőrészletekkel.













