
Selmeczi Gabriella szóvivő azt mondta, aki családon belüli erőszakot követ el, annak nincs helye a közéletben.
Az LMP közleménye szerint a politikus felfüggesztette párttagságát, miután volt élettársa feljelentette. Az ügyben garázdaság gyanújával indított eljárást a rendőrség. Várnai László a Zugló.hu portálnak azt írta: az utcán veszekedtek volt élettársával, nem bántalmazta őt.
Nem lehet kettős mérce
Hasonlóan ítéli meg a Bajnai-szövetség társelnöke is Balogh József és Várnai László ügyét. „Nincs kettős mérce, mindenkit ugyanazon megítélés alá kell venni. A rendőrség tegye a dolgát, és hogyha Várnai Lászlót bűnösnek találja, akkor ebből le kell vonni a megfelelő következtetéseket” - fogalmazott Szabó Tímea.
Mint arról beszámoltunk, korábban kizárták a Fideszből a súlyos testi sértéssel gyanúsított Balogh Józsefet.













