
A zsidó állam a közelmúltban újabb építkezéseket jelentett be a megszállt palesztin területeken. Szerdán a térségben tárgyaló amerikai külügyminiszter is világossá tette, hogy még Izrael legfőbb szövetségese is ellenzi a telepek bővítését. „Az Egyesült Államok ahogy mindig, most is illegitimnek tekinti ezeket a telepeket. Azt is abszolút világossá szeretném tenni, hogy a palesztinok soha, semmilyen módon nem fogadták vagy nézték el ezeket az építkezéseket még akkor sem, amikor újrakezdték a béketárgyalásokat” – jelentette ki. Hozzátette, hogy a palesztinok a foglyaik szabadon engedése fejében sem egyeztek bele a telepítések folytatásába. Izrael közvetlenül azután jelentett be újabb építkezéseket, hogy elengedtek huszonhat palesztin foglyot az izraeli börtönökből.
A palesztin-izraeli béketárgyalások a nyáron indultak újra, azonban eddig nem hoztak lényegi eredményt.
„A tárgyalások újrakezdése óta különösen felgyorsultak az építkezések. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalások nagy veszélyben vannak, meg is szakadhatnak. Kerrynek ezért meg kellene állítania az izraeli kormányt” – nyilatkozta Issza Karaki, a Palesztin Hatóság bebörtönzöttekért felelős minisztere.
A külföld nagy része elítéli a megszállt területek betelepítését, amely az ENSZ szerint is sérti a nemzetközi jogot. Izrael ezt vitatja. A palesztinok úgy vélik, Izrael ezzel aláássa az önálló, életképes palesztin állam létrehozására vonatkozó törekvéseiket.
John Kerry a napokban többször találkozik az izraeli kormányfővel és a palesztin elnökkel, hogy közelebb hozza az izraeli és a palesztin álláspontot.













