
Véget ért a primadonnák versenye Bajnai Gordon szerint.
Az Együtt–PM Szövetség vezetője a távirati irodának azt mondta, mindenkinek el kell fogadnia, hogy Mesterházy Attila a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje.
A volt miniszterelnök interjújában megerősítette: szó volt arról, hogy visszalép és nem lesz a listán, ha Gyurcsány Ferenc helyet kap rajta. Azt mondta, végül azért fogadta el szerepeltetését, mert belátta, közös lista csak úgy jöhet létre, ha elfogadja a két másik párt állásfoglalását.
Bajnai Gordon kiemelte, a Demokratikus Koalíció elnökével nem személyes hanem elvi és politikai vitái vannak. Bajnai beszélt arról is, hogy sokáig számított arra, hogy ő lehet a közös miniszterelnök-jelölt, amiről végül a kormányváltás érdekében mondott le.
Vadai Ágnes indulhat a fideszes Rónaszékiné Keresztes Mónika ellen, a VI.-VII. kerületben – az Index.hu szerint. A portál úgy tudja, a keddi megállapodás után cserélték le a DK-s Szabó Zoltánt, és döntöttek úgy, hogy Teréz- és Erzsébetváros választókörzetében a Gyurcsány-párt alelnöke indul. A jelölésről a Demokratikus Koalíció még nem hozott hivatalos döntést, a Gyurcsány Ferenc vezette elnökség szombaton véglegesíti a listát.