
Bár az erőszak beszüntetéséről egyezett meg az ukrán elnök és az ellenzék több vezetője, reggel folytatódtak az összecsapások. A tüntetők egy minisztériumot is elfoglaltak.
Kormányépületeket foglaltak el az ellenzéki tüntetők az ukrán fővárosban és más vidéki nagyvárosokban is. A demonstrálók azt követelik, a megyéjükből ne vezényeljenek rendőröket Kijevbe. A fővárosban a mezőgazdasági minisztériumot vették be a tüntetők annak ellenére, hogy tegnap este az ukrán elnök és az ellenzék több vezetője is az erőszakos megmozdulások felfüggesztéséről állapodott meg.
Egyelőre úgy tűnik, nem sikerül az erőszakot megfékezni, pedig erről állapodott meg tegnap este az ukrán elnök és az ellenzék több vezetője. Az egyezségről Vitalij Klicsko tájékoztatta a kijevi Függetlenség terén várakozó több tízezres tömeget, és a tűzszünet betartására szólította fel a demonstrálókat. Az Ütés (UDAR) párt elnöke szerint három napot adtak Viktor Janukovicsnak az elmúlt napokban letartóztatott több mint száz tüntető szabadon bocsátására, amit az elnök megígért. Az államfő azt azonban továbbra is elutasította, hogy lemondjon és előre hozott választásokat írjanak ki. A demonstráció résztvevői csalódottan fogadták Klicsko bejelentését, és kifütyülték az eddig legnépszerűbb ukrán ellenzéki politikust.
A svájci Davosban tartózkodó ukrán kormányfő államcsínykísérlettel vádolta meg az ellenzéket, és irreálisnak nevezte az előre hozott elnökválasztás lehetőségét. Mikola Azarov elmondta, a kormány kész mindent megtenni a közrend helyreállítására, de nem tervezik szükségállapot bevezetését.
Ellenzéki tüntetők ostromolták a közép-ukrajnai Cserkasziban a megyei közigazgatási hivatalt. A demonstrálók több ablakot is betörtek, majd megszállták az épületet. Az akció után a rendőrök több mint 50 embert vettek őrizetbe. A nyugati Lembergben és Rivnében a megyei közigazgatás székházát foglalta el csütörtök este több ezer tüntető. Azt követelik, hogy a nyugati területekről ne vezényeljenek rendőröket Kijevbe.
A kijevi Függetlenség terétől száz méterre a mezőgazdasági minisztérium egyik központját vették be. A demonstrálók elbarikádozták magukat az épületben. Hasonló házfoglalás volt a nyugat-ukrajnai Lembergben is. Ott a tüntetők azt követelik, a megyéjükből ne vezényeljenek rendőröket Kijevbe.
Az ukrán politikai válság békés rendezésére és tárgyalásra szólította fel a feleket a német kancellár és az amerikai alelnök. Mindkét ország vezetője elutasítja a békés tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakot.
Anyaszült meztelenre vetkőztetett tüntetőt fotóztak le az ukrán rendőrök Kijevben. A nyilvánosságra került felvételen az egyenruhások gyalázzák a férfit, egy hókaparót nyomtak a kezébe, majd meg is ütik. A kijevi belügyminisztérium bocsánatot kért az eset miatt, és elfogadhatatlannak nevezte az egyenruhások tettét.
Kijevben tavaly novemberben kezdődtek a tüntetések az ország uniós integrációja mellett. A héten azután csaptak össze a rohamrendőrök a tüntetőkkel, hogy a kijevi vezetés a gyülekezési jogot korlátozó törvényeket szavazott meg.
Az ukrán ellenzékiekkel szembeni erőszak miatt tiltakozott a német kancellár is. Angela Merkel felszólította az ukrán kormányt, biztosítsa az olyan demokratikus szabadságjogokat, mint a gyülekezési jog. „Mélységesen aggaszt és felháborít, ahogyan átnyomták azokat a törvényeket, amelyek megkérdőjelezik ezeket a szabadságjogokat. Németország biztosítja az ukrán ellenzék alapvető emberi jogát a tüntetéshez. Kérjük, Viktor Janukovics elnök és az ellenzék újra tárgyaljon egymással” – közölte a kancellár.
A német vezető hozzátette, egyelőre nincs szükség büntetőintézkedésekre Ukrajna ellen. Washingtonban azonban már ez is szóba került. „Az Egyesült Államok megfontolja, folyamatosan gondolkodik a szükséges lépéseken, beleértve a szankciókat, válaszul az erőszak alkalmazására” – nyilatkozta a Fehér Ház szóvivője. Az ukrán elnök telefonon beszélt az amerikai alelnökkel. Joe Biden elmondta, aggódik az ukrán fejlemények miatt, és a helyzet békés megoldása érdekében tárgyalásra szólította fel a szemben állókat.