NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Halálos népszavazás

Legalább 10 ember meghalt az egyiptomi népszavazás első napján, a biztonsági erők és az elnököt támogató iszlamista tüntetők összecsapásaiban. 28-an megsérültek, legalább 140 embert pedig – legtöbben a Muzulmán Testvériség tagjai – őrizetbe vettek. A szervezet országszerte a szavazás ellen kampányolt. A kétnapos referendumon arról az új alkotmányról döntenek, amely a tavaly megbuktatott iszlamista elnök, Mohamed Murszi idején elfogadott alaptörvény helyébe lép.

  • 2014. január 15., szerda 10:20
Vágólapra másolva!

Kígyózó sorok egy alexandriai szavazóhelyiség előtt. Az új alkotmányt az előzetes várakozások szerint megszavazza a lakosság. Ez az első népszavazás a sokak által katonai puccsnak kikiáltott júliusi hatalomátvétel óta, amikor is Mohamed Murszi iszlamista elnöktől a hadsereg átvette a hatalmat. Az alkotmány bírálói szerint az új alaptörvény kirekeszti a Muzulmán Testvériséget az ország életéből. Az alkotmányozó testület vezetője szerint ez nem igaz. A népszavazás első napja ugyanúgy zárult, ahogy elkezdődött: erőszakkal. Legalább 10 ember meghalt és többen megsérültek a biztonsági erők és az elnököt támogató iszlamista tüntetők összecsapásaiban. 140 embert őrizetbe vettek, legtöbbjük a Muzulmán Testvériség tagja. A szervezet országszerte a szavazás ellen kampányolt.

Bár a referendum az alkotmányról szól, a köztudatban elsősorban a tavaszra tervezett elnökválasztás előfutamaként él. A népszavazás este kilenc óráig tart. Az országban nemzetközi megfigyelők is vannak, a szavazás tisztaságát egyelőre semmi sem fenyegeti.